Nádorvárosi SC-Ásványráró 4-0 (2-0)
Attila 2012.09.02. 19:31
2012.09.02 Győr DAC pálya 15.00 20 néző
Nádorvárosi SC-Ásványráró 4-0 (2-0)
Gsz.: Torma R. 2, Török A. 2( 11-esekből)
Sárgalap: Torma R.
Összeállítás:
Horváth B.
Botka L.
Borbély L.
Janák E.
Mátrai T.
Telekesi Z.
Pusztai P.
Török A. (Krekács G.)
Bankó M. (Nagyági Zs.)
Kő T.
Torma R.
Kicsit fülledt meleg időben vártuk a mérkőzés kezdetét. Kis számú de annál lelkesebb közönség előtt. Az első negyed órába, úgy ahogy kell megpróbáltuk letámadni az ellenfele. Sajnos ebből nem nagyon jól jöttünk ki mivel egy ellenakciót követően emberhátrányba kerültünk. Janák Emil Szabálytalankodott a kapunktól 21 méterre. A bíró megítélése szerint utolsó emberként, egyből piros. Mindez a 20 percben történt. A csapat nem adta fel, nagyon egységesen védekeztünk. Az első félidő hajrájában Kő Tamással szabálytalankodtak a 16-oson belül. A javunkra megítélt tízenegyest Török értékesítette. Ezzel vezettünk 1-0-ra. Nem telt bele 5 perc Kő Tamás indítását Torma Renátó magabiztosan értékesítette, 2-0. Ezzel az eredménnyel vonultunk a szünetre.
A második felvonásra kicsit át kellett szervezni a csapatot mivel emberhátrányba voltunk. Bankó Máté helyett Nagyági Zsolt érkezett a szünetbe. A második félidőre várt nagy nyomás elmaradt, átvettük a játék írányitását sorra dolgoztuk ki a helyzetekek. Egy jobb oldali elfutásával Török betört a 16-oson belülre szabálytalankodtak vele szembe ismét egy 11-es, Török ezt is bíztos lábbal értékesítette. Az állást 3-0-ra módosította. A 68. percben Krekács Gellért lépett a pályára Török helyére. A két szélén nagyon aktívak voltunk, mutatja is hogy a bal oldalon Kő Tamás révén rendre jöttek a beadások. Az egyik ilyen elfutását követően Torma Renátó szelídítette meg a labdát és nem hibázva a kapuba talált, 4-0. A későbbiekben is voltak még helyzeteink, de azok kimaradtak. Gratulálok a csapatnak megmutatta mindenki, hogy tud küzdeni. Nem volt egyszerű hisz a meccs nagy részében emberhátrányban játszottunk. Csak így tovább Hajrá NSC
|